A ClockBox – Csináld magad! reklámóra megérkezett Magyarországra!
A Halhatatlan Órásmesterek Társasága egy nemzetközi szabadalmakkal védett világújdonság, a ClockBox kizárólagos jogú magyarországi forgalmazását kezdte meg az év elején.
A ClockBox egy órásmester és egy formatervező által közösen kidolgozott ötlet, mely a reklámóra fogalmát új dimenzióba helyezi. Összerakása mindössze 20 percet igényel (FUN kivitel), mégis mindenkinek nagy élmény betekintést nyerni az órások mesterségébe.
A ClockBox tulajdonképpen egy férfi kvarcóra, melyet nem készen, hanem az összeépíthető modellekhez hasonlóan egy készletben kap, vagy vásárol meg az ügyfél. Az óra jelenleg két nehézségi fokozatban áll az ügyfelek rendelkezésére: a FUN csomagban a számlap és a mutatók már fel vannak szerelve a szerkezetre, így az összeépítés mindössze mintegy 20 percet vesz igénybe és gyakorlatilag bárki sikerrel el tudja végezni.
A PRO csomagban a szerkezet, a számlap és a mutatók sincsenek összeszerelve, így ez a doboz kissé több kézügyességet és türelmet igényel. Természetesen mindkét készlet tartalmazza az óra összeszereléséhez szükséges összes szerszámot, valamint egy részletes, ábrákkal is rendelkező összeépítési leírást.
A ClockBox egyik megjelenési formája a gyári alapkivitel (FUN és PRO készletben), melynek a számlapja a gyári formatervező által megálmodott kivitelben kerül a dobozokba. Ez a típus az óraszaküzletekben és más, például ajándéktárgyakat forgalmazó szakboltokban kerül értékesítésre.
A ClockBox másik formája az egyedi tervezésű
reklámóra, melynél a számlap, az óratok, a bőrszíj és a doboz megjelenését a megrendelő kívánsága határozza meg. Már 50 db-os mennyiség esetén is tudjuk teljesíteni az egyedi elképzeléseket, de gazdaságossági szempontból
a 100 db-ot meghaladó megrendelések lényegesen optimálisabbak. Az egyedi órák is rendelhetők mindkét nehézségi fokozatban (FUN és PRO), természetesen vegyesen is. A ClockBox reklámórát elsősorban a pontosságot, a magas műszaki színvonalat és az egyediséget képviselő cégek számára ajánljuk, de kiválóan alkalmas a do-it-yourself és a smart-buy életstílus képviseletére is.
A ClockBox előnyei:
- a számlap és a doboz szabadon tervezhető
- az átlátszó óratok lakkozható, a szíj színe változtatható
- már 50 db-tól egyedi megrendelés lehetséges
- két nehézségi fokozatban létezik (FUN és PRO)
- az összeszerelés mindössze 20 perc (FUN)
- tulajdonosa büszkén viseli („ÉN CSINÁLTAM!!!”)
- svájci óraszerkezet, minőségi alkatrészek, eredeti bőr szíj
- megrendelési idő 6 – 8 hét
- dupla-CD formátumú dobozban
- mindössze 12.990 Ft (db-szám függő kedvezmények)
Bármilyen felmerülő kérdés esetén, vagy ha szeretné élőben is megnézni a ClockBox-ot, hívja a 06-20-9-25-30-35-ös hotline telefonszámot.
A már elkészült magyarországi céges reklámóra projektek (nem stúdiófotók):
Külföldi referenciák:
OLVASS BELE EZEKBE IS
HÁTHA VAN ITT IS VALAMI ÉRDEKES
Címkék
18k 950 2892-a2 arany aranyozott atelier cabinotiers automata blancpain breguet chopard classique coussin dewitt emperaador gmt holdfázis kijelző hora mundi horological machine hublot idő gyorsító. iwc járattartalék járattartalék kijelző kronográf limitált sorozat mb & f minutenrepetition második idő nemesacél philosophia piaget platina regulateur regulator retrográd rolex skeleton szkelett titán tourbillon twenty-8-eight ultra lapos vacheron constantin zenith öröknaptárERRE TOVÁBB SZÖRFÖZHETSZ





















